ÚJRA EGYÜTT

1/1

ÚJRA EGYÜTT! - TÖRTÉNETEK A MÚLTBÓL ÉS A JELENBŐL

A BUDAPEST PLAYHOUSE AZ ÚJ SZÍNHÁZI ÉVADBAN IS VÁRJA A NÉZŐKET

 

 

Nehéz időszakon vagyunk túl mindannyian, ami talán még véget sem ért. Mégis fontos számunkra, hogy szenvedélyünk, a történetek mesélése továbbra is összehozzon bennünket és legalább annyi örömet nyújtson közönségünknek, mint nekünk a munkafolyamat, ami során egy produkció összeáll. Ha másra nem is, arra talán jó volt ez az idő, hogy emlékeztessen minket, milyen fontos az élet értékelése, a pillanatok megélése, hogy itt vagyunk egymásnak.

 

Mi, a Budapest Playhouse művészei mindig fontosnak tartottuk, hogy a munkánk öröm legyen számunkra. Olyan játék, melyben egymással, egymásért dolgozunk, tanulunk, hozunk létre valami felemelőt. Noha a színházak majdnem egy egész évre behúzták a függönyt, szerencsének mondhatjuk magunkat, mert elkészíthettünk egy nagyszabású show-t az ország születésnapjára, és felkészülhettünk az új színházi évadra, melyet januárban egy vadonatúj produkcióval ünnepelhetünk a Karinthy Színházban!

 

Természetesen visszatér az EGY KÜLÖNLEGES NAP is, Dobó Katával, melyet legközelebb november 25-én láthattok a 6szín Teátrum színpadán!

A harmincas évekbe repítő dráma után egy igazi mai újdonsággal, egy kitűnő amerikai vígjátékkal, Neil LaBute FAT PIG - KÖVÉR DISZNÓ c. darabjával készülünk, amelyben a 10 éve töretlen sikerrel futó TORTÚRA után ismét régi barátunkkal, Balázs Andival dolgozunk együtt.

 

Hamarosan többet is elárulunk új produkciónkról, addig is kukkantsatok be a kampányanyag fotózásába, ahol nagyszerűen éreztük magunkat és ahová új alkotótársaink mellett Dobó Kata is ellátogatott.